Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

Lehetetlen, hogy meglephessenek, ha vigyáztok, — beszélt a zászlós, de a szavában benne volt az elmúlt éjszakák minden rémülete, ami lázba hozta az egész századot. — Hát most megyek ...

A két káplár sokáig nézett a zászlós után, aztán Seres hasra feküdt. Azt mondta, hogy ma este biztosan nem itt történik valami, biztosan más helyen történik. Hol van az megírva, hogy mindég itt történjék? Az egér is megun örökkön egy lyukba járni.

Nagy János sokáig hallgatta, hogy csendesen alszik a társa. Megnézte óráját: két óra. Immár tudta, hogy mindkettőjüket felakarja áldozni ezen a helyen a főhadnagy a két éjszakán elpusztult emberekért, a század becsületéért. Bárhonnan jön az ellenség, de ne vesszen a munkája kárba... Nézte, leste a folyó váltakozó árnyát. A hold messze elkerült a tenger felé, semmis e mozdult, csak távol, balról nyiladoztak lustán, álmosan a rakéták.

Tán akkor oda se nézett, csak egyszerre azt látta, hogy egy emberfej emelkedett ki a vízből előtte alig pár méternyire. Utána másik, harmadik. Zajtalanul, mintha álmodta volna. Olyan félelmes volt a vízből kikelt emberek közeledése, hogy megse tudott mozdulni a rémülettől. Se megmozdulni, se kiáltani. Csak bámult rájuk mint a tébolyult.

Seres váratlanul horkolni kezdett és az első vízszülötte kitette a partra a lábát. Acélsisak nem volt a fején, de kezében rohamkés csillogott.

Nagy Jánosra hirtelen döbbent a valóság. Percnyi idő se kell hozzá és csakugyan, örökre bevégezte a háborút. Ö'is bevégezte, Seres is, mint a tegnapi posztok, meg a tegnapelőttiek. Vigyorgásra húzódott a szája, feltérdelt, kihúzta a gránát zsinórját és belevágta a vízbe.

Menten felébredt benne az örök verekedő, aki kiszámítja ellensége minden erejét, minden lépését. Azok hárman vannak, ő csak maga van, de nem en