Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok
fekszik összetett kézzel a halál előtt, vagy az élet előtt, ahogy jön. Az őrmester lépkedett keresztül az összegabalyodott lábakon és odajött hozzá. — Azonnal készüljön fel. ^Kimegy a főhadnagy úr parancsára beóbaktungra. — Hova? — Beóbaktungra a drót elé. Ketten lesznek káplár Seressel. A vízparton. Tíz nap múlva kapnak felváltást, a faszolást megkapják rendesen minden éjszaka. Azt kiküldjük azoktól, akik szokták vinni a feldvahénak. Csak a feldvahéval érintkeznek, majd a zászlós úr megadja a további parancsot. — Igen, a zászlós úr... — mondotta Nagy János gondolkozva. Úgy látszik, hogy itt is csak vannak zászlósok. Mint mindenütt. Magára szedte a betyárbútort és kiállt a romház elé. Nemsokára mellé állott Seres káplár, kezet nyújtott, némán, szótlanul. Értük jött egy baka és vezette őket ki a drót elé. A Piáve partján bokrok se voltak. Szabadon szórta szét fényét a hold és a fény alatt arannyá változott a kavics. Álnok sötétséggel csillogott ágyában a folyó és kitudja, milyen titkokat teregetett ki a két fiú lába elé? Néhány szál drót volt kihúzva a víz szélén csupán és gödör volt vájva a kavicsba. Tán térdig se ért, amint a ,két fiú elhelyezkedett benne. Lepakolták felszerelésüket maguk elé és nagyon vegyes érzelmekkel néztek a folyóba. — Hamar elbánnak itt az emberrel, testvér, — mondotta Seres káplár, — két hete még útban voltam a kórházból hazafelé és most meg itt vagyok. — Hát hogy jöttél olyan hamar vissza? — Kidobtam egy őrmestert a vonatból... — Úgy... — nevetett Nagy János, vannak immár bolond magyarok ketten, kiket kiközösítenek ide a
