Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Tersánszky J. Jenő: Mondja, melyiket?

együtt elég dolga, fölrángatni, fölrugdalni a navalyásabb, vagy álomszuszékabb bakákat.

Azzal a keserves menet, lankadtabban, pihegőbben, verejtékezőbben, de újra elindult.

És Cucuricsuk már megint ott kötött ki lótásfutásából mellettem, a század végén.

*

— Hát hói is hagytam el önkéntes úrnak? — kezdte mindjárt. — Éhem persze! Hogy egy vegyeskereskedés körül, az ember, a feleséget nem nélkülözheti, higye el. Mért? Mert el az üzlettől mindig van dolga az embernek. De kit hagyjon addig az üzletben az ember? Tán a segédjét? Meddig megbízható egy segéd? Amíg az ember szeme rajta van. Ha nincs rajta az ember szeme, idegen alkalmazotton, egy vegyeskereskedést ellenőrizni nem lehet, hogy mennyit lopnak el az árúból. És aztán, egy boltnak van alkalmi forgalma, hát akkor mindig kisegítőt állítson be az ember? Vagy hagyja szökni a vevőit, a rossz kiszolgálástól? Vagy tartson több alkalmazottat, akik lábuk lógatják forgalomszünetben?... Csak a felesége ülhet beie az ember üzletébe, ez már ilyen dolog. De mondom, hogy ez a lány, akiről beszéltem, ez már sohsem hiszem én, hogy megszokja azt, hogy a cimbalom mellől nekem a kundsaftokkal jöjjön vesződni, amilyen szekánt, komisz nép egy vegyeskereskedőnek a vásárlói, tetszik azt jól tudni. Másfajta aszszony kell legyen az nekem, akit nyugodt szívvel beállíthatok magam mellé, akár a házamba, akár az üzletembe. Azért azt hiszem, hogy egy másik lány, talán jobban csábít, mint ez, akiről beszéltem. Ez a másik lány tudja, önkéntes úr...

Nohát engemet most már valósággal dupla és ellentétes érzés nyivasztott, a Cucuricsuk őrmester előadása alatt. Mert ha már kiváncsivá tett erre a másik arajelöltjére, aki lepipálhatja az első ara, a gazdasszonyi és bálkirálynői tökéiyét is, hát mégjobban