Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Demjén Ferenc: Zsuzsi néni

felvette a pénzt, elitta és másnap újra ment, akinél az ő sorrendjében esedékes volt a mosás. Nádiéknál hétfőn, Terméknél kedden és így tovább. így jutott el ismét Kiss Tamásékhoz egy szerdai napon.

Bekopogott négy órakor a konyhán a cselédhez, aztán megtette a mosáshoz az előkészületeket. Vizet tett fel, lúgot készített és széjelválogatta a csikós és festékes ruhaneműt a fehér ágyhuzatoktól.

Aztán hozzáfogott a mosáshoz. Szaporán és könynyedén dolgozott, eleven frisességgel, mint aki egy hónapja nem fogott szennyest a kezébe. És folyt a munka. Naponkint lugmarta, öreg, ráncos keze fel se vette már az erős mosószódát. Nem csípte, nem fájt. A dereka is hozzászokott, a meghajláshoz érezte jól magát egyenes tartásban.

így dolgozott szaporán egész délelőtt. Azonban mikor felment a konyhára a mosókonyha hófehér gőzéből ebédelni, Kiss Tamásnéval s a fiával találta magát szembe. Rögtön az ajtónál megtorpant a lába és ütést érzett a szivébe: nagy ütést, halálosat. Megtántorodott. Aztán bezárta a konyha ajtaját és leült egy székre. Úgy nézett Kiss Tamásnéra és a fiára, mint aki nem ért és mégis ért mindent. Egyetlen szó, annyi nem jött ki a torkán és reszketni kezdett.

Mindez csak pillantokig tartott, mert összeomlott a csend, mint egy robbantott ház a Bálint szavai után:

— Édesanyám ismerjen fiának.

Lassan, csendesen mondta és mégis olyan erővel zúgott bele a konyha kápolnás csöndjébe ez a szó, hogy: anyám, hogy még a fát behordó öreg Józsi bácsi is könnyet törült a háborúban kegyelmet nyert félszeméből.

Aztán újra csend lett. Síri, néma, kápolnai csend. Csak a tűzhelyen zúgott halkan egy fazékban a víz. Főtt. A fedőt emelgette, mint a Csők Bálint szavai az anyja szívét, hogy emelkedjen fel már hozzá, törvénytelen, de édes fiához, szíve véréhez, és legyen az