Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Kende Ferenc: Péter Rouenban

amihez véletlenül és könnyen jutunk. Most érezte egészen át Boriszláva szavainak értelmét. Erősen nyugtalanító érzések hullámoztak rajta keresztül. Vissza gondolt az együtt eltöltött időre. Meghitt, meleg órákra, arra a tiszta jóra, amit neki ez a remegőlelkű beteg lány jelentett. Milyen természetességgel fogadta el ezer anyáskodó figyelmét. Milyen önzőén kívánta meg, hogy a lány az ő dolgaival foglalkozzék. Soha, soha nem kérdezte mit akar, mit szeretne, mit rejteget lelke mélyén? Nem bántja-e nagy testi baján kívül valami más is? Lelkiismeretlen volt, komisz, mint azok az emberek, akiket Péter szívből gyűlölt és megvetett. Az egészségesek önhittsége, biztos fölénye élt benne... és ő akar, és ő mer arra gondolni, hogy megtisztuljon, hogy egy szent nyomát messziről is követhesse. Pétert megvetés fogta el maga iránt és szívből sajnálta Boriszlávát. Ö volt a férfi, ő volt az erősebb, az egészséges, ő hibázott. Engedett érzése kényelmének és többet volt együtt a lánnyal, mint ahogyan szabad lett volna. Boriszláva beteg, de érzetei egészségesek voltak. Ezt neki tudni kellett volna. Ügy érezte, hogy viszszaélt a beteg lány gyöngeségével, mert megajándékozta lelkének hullámával, tekintetének szemébe mélyedésével, kezének meleg szorításával és a jó együttlét minden velejárójával.

Azután gondolt egyet és ott hagyta a lányt, önzőén, hidegen. És itt nincs mentség! A lélek előtt nem a szavak, nem a kimondott ígéretek számítanak, hanem az élő valóság, amit az emberi törvény még nem durvított formává.

Péter érezte, hogy lelkében — talán mint soha senkivel — egyesült Boriszlavával. Mi jogon hagyta hát el, megkérdezés és engedetem nélkül? Vagy csak elfogadta a legnagyobb emberi ajándékot? Szórakozott vele, hiúságát legyeztette? Azután az emberi szokások és formák köpenyegébe bújva gáládul visszaélt, mint a magukat korrektnek nevező emberek?