Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Kossányi József: Bátyámra emlékszem (vers)
Álmodik a világ, csendes a táj, mendegél, legelész, csendben elenyész a gomolygó, göndör, égi nyáj... Kósza, szomorkás kisded hangulat surran felém, motoz bensőmben, keres-kultat, ho! lel szív-utat ... És hull belém a sok zord szépség könnyes, föides határi mese, zúgolódó paraszti népség munkája; láza, aratása és virágok, földek, emberek esti sírása szívem ácsa... Most újra látom magam merengőn — hiaítári dombon apróka gyermek — kit földek, parasztok roskadt tanyák már akkor, — örökre eljegyeztek ... BÁTYÁMRA EMLÉKSZEM Látom őt most is a dombok vállán szomorú, méla; kék szemével; túl hegyeken, egyedül árván titkos sejtések felé néz el... Finom arca most elém rezzen halkan suttog aranyló hangja s a tovaszá'llló fájó percben megkondiutl a múlt harangja ... Most egyedüli állunk ismét az estben; Ö elboruiltián, én szép rajongón . .. Csillagos szív halál-beteg testben megvergődik panaszos jajongón ...
