Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Z.: Szlovenszkói magyar kultúrszemle

rém a Társaság székházéban melyet Gwerk Ödön és Reichenthal Ferenc festőművészek kaptak meg, a ki­sebbségi magyarság képtárának megalapozása, mely­nek számára rendszeresen vásáról a szlovenszkói mar gyár művészektől. Eddig 13 000 koronát fordított reá. Műtörténeti jellegű gyűjtő munkát folytat még az osztály és a néprajzi bizottság munkájában isi részt vesz. A művészeti osztály ez év novemberében két aranyérmet osztott ki művészeti díj képen. Murman József festő éls szobrászművész és Weiner Imre festő­művész kapta. Két ösztöndíjat Nemes Endrének és Staudt Mihálynak adott. A zenei pályázat nyertese Néméth István László zenetanár volt. Bartók Béla nép­dalgyűjtésének két darabját dolgozta át vegyészkarra. Az ifjúsággal, mint szellemi életünk utánpótlásával való kapcsolatot szeminárnumi előadásokkal, melye­ken a magyar művelődéstörténeten van a hangsúly, és pályázatok kiírásával tartja fenn a Társaság. Érde­kes képet ad az eddig végzett munka akciórádiusáróf az alábbi kis áttekintés. Irodalmi és tudományos mun­kák jutalmazására és pálysdíjakra eddig 55.000 ko­ronát, képvásárlásokra és ösztöndíjakra 19.000 koro­nát, zenei pályadijakra és szubvencióra 5000 koronát folyóiratra közel 30 000 komát adott ki a Társaság. Az utóbbi összeg jelentékeny tételét képezi a kéziratok­ért kifizetett honorárium. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents