Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből
Árvay: (Az előtérbe jön, síró hangon.) Én elhatároztam, hogyha ez igaz ... (Pisztolyt vesz elő.) Ha ez igaz, akkor nem érdemes élni... (A pisztolyt a fejéhez emeli.) Feled, Hargita, Hunyad: (Odarohannak hozzá.) Hargita: (Kiáltva.) Esztelen és gyáva vagy... Feled: Hogy nem szégyeli magát az anyámasszony katonája. (Villámgyorsan elkapja egyik kezével a csuklóját, másikkal kicsavarja kezéből a pisztolyt, a levegőbe lő vele egyet, tovább próbálja, nem lő többet.) így ni... Most már nem veszélyes ... Árvay: Ó... milyen buta és szerencsétlen vagyok én ... Hargita (Karon fogja Árvayt.) Ne is beszéljünk erről... Gyere csak, egy közös földink van itt... (Az asztal felé vezeti.) Árvay: Haj, be rég láttam bátyámuramat... Hozta Isten! Váczy: (Kezet fog Árvayval.) Magam is szégyelem, hogy én hoztam a hírt a fiúknak... Hunyad: (Árvayhoz.) Na... nem tudom, mit szól a Fejedelem, ha megtudja? ... Árvay: Érte és a szabadságért akartam meghalni... Hargita: Ha már egyszer nem haltál meg Trencsénnél, akkor most élni kell és nem meghalni... most viselni kell a terhet... Hunyad: Nem tudod, a marquisná! van még a Fejedelem? Árvay: Azt hiszem, még ott van. Meglehet, hogy egy szóra még ide is betér majd, ha visszafelé megy a városba. (A jobboldali ajtón túlra mutat.) A marquis palotája erre van valahol... Feled: (A pisztolyt zsebre teszi.) Mondd csak, hol csavarogtál oly soká? Hej nekem rossz sejtéseim vannak ... Hiába, nem lehet azt neked azért fel
