Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből

Váczy: Hja, fiacskám. Nemcsak minket felejtettek ki belőle, hanem más kis nemzeteket is. Ez már a mi sorsunk, nincs is rajta mit csodálkozni...

Huny ad: De igenis tiltakozni és tenni kellene ezek ellen az állapotok ellen valamit...

Hargita: Nem igaz, hogy a franciák nem szeretnek bennünket és azért hagytak cserben, hanem igaz az, hogy szeretnek bennünket... Én tudom, itt élek közöttük... De nemcsak mi csalódtunk a francia király támogatásában... ők is csalódtak bennünk, a híres kuruc csapatokban, meiyek aztán vereséget vereségre halmoztak az első nagy győzelmek után ...

Váczy: Arról mi igazán nem tehetünk, mert hisz mi egyedül álltunk szemben a hatalmas Habsburgkamarillával...

Hargita: Tény az, hogy tehetünk, nagyon is tehetünk róla ... A mi hibánk is, hogy ez lett a kuruc nóták és tárogatózások vége... Maga a Nagyfejedelem volt az, aki elejítől kezdve óvatosságra intett bennünket, aki nehezen ment bele a forradalomba. Öt egy időben megbízhatatlannak és németnek is tartották... Mert ő mindig hangoztatta, hogy nem elég, ha egy nép lelkesedni, nagy hatalmas lángokra lobbanni tud ... Nem elég a mellveregetés és az esztelen csakazértis virtuskodás...

Huny ad: Igaz... igaz... A Fejedelem mindig nyugalomra és óvatosságra intett bennünket... Ö pénzzel és ésszel akarta megszervezni a felkelést és nemcsak virtusos lelkesedéssel...

Feled: (Közelebb jön hozzájuk.) Arra azonban már nemcsak Gábor bátyánk, de én is kiváncsi vagyok ám, hogy hová jutott volna a Nagyfejedelem lelkesedés nélkül?

Hargita: (Izgatottan járkál, a színnek hol az egyik, hol a másik végében áll meg, hol a nézőtér, hol