Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Kovács Endre: Tragédia
varia a vidámságot. Valami közönbös témáról beszélgettek, amikor egyszer csak Károly meglepve vette észre, hogy llus néni arcán könnycseppek peregnek végig... Hangtalan sírás volt, némelyek észre se vették, de akkor Gizi néni rászólt a síróra: — Mi bánt lluskám ... Valami történt talán?... Mindnyájan odanéztek és látták, hogy llus néni sír. A zsebkendőjével törülgette a könnycseppeket és megnyugtalólag mondta: — Semmi anyukám, semmi... Valami eszembe jutott. A hangulat ezzel el volt rontva. A társalgás elhalkult s alig várták, hogy este legyen. Károly csak hazafelémenet, az autóban tudta meg az llus néni könnyeinek okát. Kótay mintha valló kedvében lett volna, elmondta a család egész tragédiáját. llus néni férje paralizisben halt meg és két kisgyermeket hagyott hátra, akik örökölték apjuk vérbaját... Két aranyos csöppség, akik kórházi kezelés alatt állanak ... Még egyebet is megtudott Károly. Megtudta, hogy a két nevelt lány, Gita és Aliz apja fiatalon öngyilkos lett s az anyjuk bánatában néhány hónap múlva elpusztúlt. Afféle költőiélek volt, néhány könyve meg is jelent, aztán részt vett a világháborúban, ott szerzett valami betegséget... Az keserítette el annyira... Károly nem tudott szólni. A kör, mintha egy pillanatra megnyílt volna előtte, de csak annyi időre, míg bepillanthatott a belül élők sorsába, amihez soha nem lett több köze, mint a közönbös szemlélőnek. De nem, most nem volt közönbös, véghetetlen szánalom élt benne nem csupán Kótay és családja, de az egész elnyomott, szenvedő emberiség iránt, melynek minden fájdalmat saját lelkében érezte súlyosodni. Később Kótay elhallgatott s azután már szótlanúl kémleltek az éjszakába. A fenyőerdőben robogtak, de Károly most alig ér
