Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Kovács Endre: Tragédia
— Csak jöjjön bátran, öcsém ... Ne zavartassa magát. övig meztelenül állt a fürdőszobában szőrös domború mellkasa volt s nagy súlyokkal tornászott. — A kisfiam már igen kiváncsi lesz a tanár úrra, — mondta öltözködés közben, — csak azután fogja szigorúan a kis betyárt... Az utóbbi időben, szegény édesanyja halála óta, úgyis nagyon elkanászkodott... Mindig csak a cselédséggel érintkezik ... Egy-kettőre felöltöztek. Károly kisétált az udvarra. Csodálkozott, hova lett a tegnapi hideg. Mintha a tavasz elején lettek volna, olyan meleg napsütésben ringott az egész táj. Közvetlenül a ház mögött meredek hegy nyújtózott a magasba s ha Károly körülnézett, minden oldalról ezeket a nagy fekete hegyeket láthatta. Reggeli közben Kótay gazdasági dolgokról beszélgetett. Szeszgyára volt és meglehetős nagy mennyiségű cukorrépát termelt. Károlynak úgy tűnt fel, mintha ma egy árnyalattal jobb kedvű lenne az öreg. — Lipovecen majd megnézzük a régi fatemplomot... Nagyon híres építmény, valamelyik ősöm műve. Aztán hozzátette. — És a szegény feleségem sírját is megnézzük ... Egy hete nem voltunk szegénykémnél... Károly már előzőleg is tudta, hogy Kótay fiatal özvegy, de nem akart bővebben érdeklődni, nehogy tolakodónak lássék. Kótay magától mondott el neki mindent. — Két éve lesz, hogy meghalt szegény ... Váratlanéi... Tegnap még jókedvű volt és éjszaka három órakor halott... Az orvos szerint trombózis... Menthetetlen volt... Tizenegyéves házasok voltunk ... A tizenegy év alatt soha egy rossz szó, soha egy neheztelő tekintet... Angyal volt az az asszony ... Görnyedten ült a széken, kifejezéstelen szürke sze
