Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

utána hozta a reggelit. Ö meg maga elé terítette azt a füzetet, amelynek sárga borítékján az egyetem címere volt. Jó érzés, hogy néhány hónap múlva ez a címer már az ő címere is lesz. Nézte az előadó tanárok névsorát. Csupa híres tudós, volt miniszterek, akikkel a kollokviumok néhány perce alatt személyes ismeretségbe kerül, összeírta a tankönyveket, a nyár alatt átveszi az anyag nagy részét, hogy majd jobban tudja követni a tanárok előadását. Radványi tanár úr megígérte, hogy pesti ismerősei révén tanítványokat fog szerezni a számára. Azt nem ajánlja, hogy ügyvédi irodába járjon, mert ezzel teljesen lekötné az idejét és nem hallgathatná az előadásokat. Az apa is megígérte, hogy havonta húsz pengőt fog küldeni. Ezt azonban lehetőleg szeretné nem elfogadni. Budapestet, ahol még nem volt, csak képekből és leírásokból ismerte. Még két hónap és látni fogja a Múzeumot, a Dunát, a királyi várat, a Gellért-hegyet... Katka kiszólt az ablakon, hogy tessék jönni ebédelni. Milyen hamar elröppent az idő. Ebéd után Párvy Irénékhez ment, hogy felkisérje Irént a tűzoltómulatságra.

Hovorkáné is velük tartott. Az erdőben minduntalan maguk mögött hagyták és ilyenkor Hovorkáné méltatlankodva és kifulladva lüktetett utánuk a meredek szerpentin úton. Fekete tollbóbítája haragosan himbálódzott előre-hátra, írónkét az ő gondjaira bízta a nagyapa, úgy kell őt tekintetni, mintha Irénke mamája lenne. Árpád és Irén összemosolyogtak. Pár lépést mellette kullogtak, aztán ismét száz méterekkel megelőzték. A biztos távolban összefonódtak ujjaik, Árpád Irénre nézett oldalvást. Mi lenne, ha megcsókolná? Az apján kívül még soha nem csókolt meg senkit. Nem voltak leányrokonai, akikben a csók első merészségét a rokonság örve alatt megtanulhatta volna. Álmai voltak, csodálatosan édes csókokról. Nem volt senki, akitől megkérdezhette volna, hogy hogyan