Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

Ök előre röhögtek a heccnek. A vendégek is az ajtóig tódultak, hogy tanúi legyenek az ünneplésnek, mely minden évben azonos módon folyt le és abból állott, hogy az ünnepi szónokot minden mondat után megállította a tanár úr, hogy már megint miféle marhaságot beszélsz össze barátim, és részletesen kifejtette, hogy ugyanazt a gondolatot miként kellett volna helyesen tolmácsolni. — Most pedig folytasd barátim, de az értelem jelenlétével és helyes magyarsággal. Aztán néhányszor helyeslőén is bólintott, annak jeléül, hogy jelen volt az értelem és helyes volt a magyarság. Végül átvette az ajándékot, és kijelentette, hogy haszontalan pénzfecsérlők vagytok valamennyien, megbocsátó mozdulattal csendet Intett és beszélni kezdett, minden alkalommal ezzel a megszólítással: — Kedves tanuló ifjak, nagyságos és főtisztelendő prépost-plébános úr, nagyságos királyi tanácsos polgármester úr, tekintetes tanár urak és mindannyian érdemes vendégek! A hosszú megszólításnak megfelelően hosszú és alapos volt a beszéd is, A pedellus felesége, aki ilyen esetben segédkezett, pontosan tudta már, hogy a beszédnek melyik mondata után lehet a virstliket a forró vízbe dobni, hogy el ne főjjenek idő előtt. Szóval a tanár úr eléjük ment a folyosóra és amikor már valamennyien szép félkaréjban felálltak előtte, így szólt: — Nohát barátim, halljuk az ékesszólót. Az osztály alig bírta visszafojtani a nevetést, amint az ékesszóló előállott és eldadogott pár szót a fiúi szeretetről, amelynek nevében előhúzta a háta mögül és a tanár felé kínálta a petróleumlámpát. A tanár arca pulykapiros lett, megragadta a lámpát és úgy, amint volt, kidobta az udvarra néző ablakon. Aztán az ékesszólónak gyorsan leosztott két pofont, a többiek pedig ész nélkül menekültek hanyat-homlok lefelé a lépcsőkön, mielőtt rájuk került volna a sor. De azért nem lett nagyobb baj az esetből. A tanár nem volt haragtartó. Másnap a fiukra