Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Gömöry János: II. Rákóczi Ferenc emlékezete

rencsés menekülése után Lengyelországba. Innen küldi piros selyem zászlait az édes hazai földre. A szabadság zászlaját először érette rajongó jobbágyai emelik magasra! A nagy szabadsághősök ivadéka csakhamar maga is idehaza van; hírneves kiáltványára megmozdul az egész ország. Nincs egyetlen melegen érző szív sem, amely ne csatlakozott volna hozzá őszintén. És a fellángoló szabadságharcnak lelke, összetartó ereje mindvégig II. Rákóczi Ferenc csodás egyénisége. S amikor a szabadságharc zászlaja elhanyatlik, a nagy szabadsághős nem fogadja el a neki felajánlott békét, mert azt nem találja kielégítőnek; törhetetlen lélekkel halad tovább a golgotái úton; itt hagyja vagyonát, feláldozza családi boldogságát és mégy a számkivetésbe,ahol sokat szenvedett lelke 1735. április 8-án elköltözött az örökkévalóságba.

*

Rákóczit jellemnagysága korának legnemesebb alakjai közé emeli. Emellett örök eszményképe a nemzetét rajongóan szerető és ezért minden áldozatra kész magyarnak. Habár kétszáz év választ el bennünket tőle, még a mai nemzedék is varázshatása alatt áll. A lezajlott ünnepségeken ezerek és ezerek a megindultság könnyei között újították fel emlékezetét. Az emlékezés e megszentelt pillanataiban éreztük mindanynyian, hogy Rákóczi nem hiába élt és szenvedett, önzetlen nemes alakja ma is itt él közöttünk, ma is képes a késő utódokat is összehozni, egyesíteni, vallás-, nyelv- és osztálykülönbség nélkül.

Súlyosabb helyzetben Árpád óta soha nem volt a magyar nemzet, mondja Szekfű, mint Rákóczi korában! És Rákóczi megmutatta, hogy a tettekben nyilatkozó élniakarás többet ér minden tisztán látásnál, annál a meddő értelmi munkánál, amely csak a leromlás jeleit állapítja meg, csak a halálmadár szerepére vállalkozik, de tettre képtelen. Rákóczi önfeláldozó, önzetlen élete élő tiltakozás minden defetizmus ellen, minden