Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Eme.: Rádió
Mécs Lászlónak is csak örülni lehetett. A párisi vonatról lépett a budapesti mikrofon elé, hogy bejelenthesse nekünk; kinyíltak a párisi szívek egy magyar költő előtt. Két Párisban írt versét is felolvasta. Széppé tette az esténket. * Bulla Elma és P á g e r Antal előadása volt a hónap legkitűnőbb színházi-prózai eseménye. Három jelenettel szerepeltek. Valllomásbeli jelenésük tökéletes hangjáték volt. Pedig a színpadi próbák alatt aligha gondoltak arra, hogy ezzel a jelenéssel a mikrofon elé is eljönnek. Színpadi előadást játszottak tehát és mégis hangjáték művészetet nyújtottak. * A magasabbrendű irodalmat Erdélyi József és Reményi k Sándor versei képviselték. Erdélyi József tisztánzengő magyar nyelve úgy hatott ki a hangszóróból, mint tavaszi pacsirtaszó. Erdély költője, Reményik Sándor az örök Erdély hangját küldte felénk. EME. A Magyar írás jelen számában közölt fametszeteket Makovits Jenő festőművész (Rimaszombat) készítette.