Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Kritika - Dallos István: Vörösmarty Tibor: Szökésem az idegenlégióból

DALLOS ISTVÁN:

Vörösmarty Tibor: SZÖKÉSEM AZ IDEGENLÉGIÓBÓL

(A szerző kiadása, Budapest)

A világháború utáni idők leromlott idegzetű, reményeiben csalatkozott, agyontépázott fiatalságának lelki és gondolatvilága a fantasztikus terveket szövögető naiv gyerekemberek élettragédiája tükröződik vissza Vörösmarty Tibor könyvéből, melynek legfőbb érdeme, hogy megtörtént eseményt szinte hihetetlen őszinteséggel tárgyal és mellőz minden különösebb színezést. Két magyar idegenlegionista szenvedéseit és szökését írja le olyan valóságérzékkel és mégis érdekfeszítően, hogy szinte megelevenedik az olvasó előtt Afrika különös exotikuma és az idegenlégió kegyetlen borzalma. Egyetlen puskalövés, csata vagy hősi halál nem „élénkíti" a gyónásnak beillő leírást, mely mindvégig közvetlen, őszinte. A légióba való jelentkezést közvetlenül megelőző eseményeket tárgyalva, így ír:

„már észrevett és figyelt minket.

— A

légiót keresik? — szólalt meg magyarul, a mi nem csekély meglepetésünkre.

— Igen,

— feleljük.

— Itt van a közelben, — mondja és az utca vége felé mutat, melyet már félhomály borít.

— Bejönnek? — kérdezi hívogatóan.

— Igen, — bemegyünk."

Mintha nem is arról lenne szó, hogy öt esztendőn át a hírhedt idegenlégióban fognak naponkint szembenézni a halállal, hanem valamelyik zenés kávéházba hívogatnák. Nem igyekszik lélektani magyarázatokat adni, csak az eseményt rögzíti meg. Úgy, ahogy történt. Megkapó őszinteséggel jellemzi azokat a hajótörötteket, akik vele együtt azzal a naiv elgondolással írták alá az öt éves szerződést, „hiszen majd megszököm, ha nem tetszik". Rövidesen azonban rádöbben