Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Illésy Péter: Népkultúra a képzőművészetben

csak kevés helyen találunk a nyugati államokban valamennyire is önálló népművészetet.

Megállapíthatjuk, hogy Magyarország az egyetlen Európában, ahol ma is termő, eredeti kifejeződésű ősi népművészet található.

Ezt a ma oly nagyértékű kultúrtörténeti jelenséget annak az egyébként sajnálatos körülménynek köszönhetjük, hogy értelmiségünk a népkultúrától messze különülő művelődési úton haladt. Az állami kultúra művészete a magyar lelkiségtől távoli idegen talajokba gyökerezett és csak kevés építő hatással volt az eredetiségét kényszerűségből is őrző nép művészetére. Ez a hatás csak lényegtelen külsőségekben érinthette a magyar vonal-, szín- és formavilágot, úgy hogy az mai dekoratív keretekbe kényszerült fojtott életében is teljesen eredeti megnyilatkozásokban mutatkozik.

Saját ősi kifejező eszközeink eredetisége komoly értékű fegyvertényt jelent számunkra az új kor népeinek kultúrversenyében. Szubjektív irányú kultúrfejlődésünknek alapjait jelentik népművészetünk ma még kellőkép nem méltányolt eredményei. Ezeknek jellegalkotó alapigazságai képezhetik csak jövő művészetünknek törvényszerűségeit.

A magyar színkomponáló készség, a sajátos lendületekben gazdag vonalharmoniaképzés, az ősi modelláló és geometriai gondolkozásmód, mind hasznosítható értékek egy olyan magyar művész alkotásaiban, aki nyugati neveltsége dacára is képes közvetlen érzelmi kapcsolatba kerülni a nép ősi ösztönvilágával.

Népünk művészetének dekorativítása veszélytelenül gazdagíthatja szikkadt vénájú nyugati művészetünket, anélkül, hogy akadályozná a magasabbrendű mondanivalókat. Persze, kultúrfejlődésünk faji alapokra helyezésekor nem a külsőségek keresését kell mindenek fölött szorgalmaznunk, hanem magyar gondolkozással