Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Izsák László: Két fogoly

friss testét az urához. Ö először idegenes türelmetlenséggel turkált a falasége tiszta, egészséges hajában, azután —: belenyugvással, beleegyezéssel simogatta . . . hiszen ha rabság is ez —: maga-választotta rabság, ő akarta ezt, egész életre akarta, ezt az asszonyt, aki neki adta az első lángolását, a szerelmét, aki most is csak neki él . . aki a fiát adta neki! . . ölbekapta a feleségét, úgy súgta: milyen nagyon, nagyon sok vagy te nekem! ... és mégis, milyen nagyon, nagyon kevés! — akart kibuggyanni a száján a benne feszülő átok, de a felesége tüzes száján fölolvadt a lázongása . . .

Ili.

Szembántóan, üzletszagú rikácsolással villantak föl a város fényei. Fritz egyenesen a cirkusz felé tartott. Idegesítette a sok gyermekien csodaváró-arcú ember, mindegyiknek valami ellágyuló, naiv boldogság ült az arcán; nagyon idegenek voltak számára, nagyon idegen volt közöttük.

önkéntelenül Nero ketrecéhez ment. A pompás hímtigris megismerte idomítóját, ruganyosán kelt föl és várakozó hörtyögéssel ketrece rácsához állt. Fritz elgondolkozva nézte Nero éles, messzenyuló szép tekintetét.

— ...

na, mi az, Nero? — kérdezte Fritz — és kezét végighúzta a ketrec karvastagságú vasbordáin. Az állat meredt figyeléssel nézte a rácsot, ahol Fritz keze volt.

— ...

vastag a rács mi? öreg! Hehe, jól meg van ez csinálva . . . nem szabadulhatsz . . . pedig szeretnél kimenni, mi ? . . . szeretnél most, úgy-e, ott száguldani feszülő inakkal India, vagy Jáva rengetegeiben . . . kéjes elereszkedéssel odaadni sűrű, dús szőrödet az erőszakos, trópusi szél frissítő borzolásának és a nap tüzes csókjának . . . vad irammal lecsapni pompás zsákmányokra . . . hallani az izmos, karcsú