Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Izsák László: Két fogoly

IZSÁK LÁSZLÓ:

KÉT FOGOLY

I.

Fekete haja volt, a bőre is feketére égett a naptól. A szája hasítékából vakító fehéren elővillanó fogsor a fiatalságáról beszél.

Bamba céltalansággal ődöngött Fritz a város zsivajló tarkaságában. Rohanva sietett el hazulról, otthon akarta hagyni a gondolatait, az egy héttel ezelőtti emlékeit, amelyek mint mérgezett, finomcsiszolt borotvapengék száguldoztak a bensejében, keresztülvagdosták az ereit és pocskolva fölkavircálták a vérét, pajkos gonoszsággal, könnyelmű könyörtelenséggel.

De nem tudott szabadulni magától.

Mellette az emberek vigyorogva, fontoskodva, idegenül kóvályogtak, a Nap is félszeg igyekezettel mázolta aranyát az aszfaltra . . . Monoton egymásutánnal rakta Fritz a lábait és most újból — kitudja hányadszor — kábítva, fülledt illattal, mérgezőn párázott löl benne az ize, a színe annak az emléknek . . .

II.

Éppen egy héttel ezelőtt . . . amikor vége volt az ő számának Néróval, a tigrissel ... ott állott a cirkusz oldalbejáratánál, cigarettázva ... és valaki megérintette hátulról a karját ... Az aranyhajú nő volt, a szeme égszínű, gyönyörű . . és zavartan magyarázgatta, hogy: csak azt szeretné megérteni, hogyan mer ő így játszani azzal a gyilkos tigrissel . . . álomszerű, valószinűtlenül finom kezével idegesen szorongatta az ő kezét, elismerőn, csodálattal, rajongó féltéssel, hosszan . . . aztán még sokáig beszéltek a tigrisről, idomításról, de csak éppen: hogy beszéljenek. A sza