Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Egri Viktor: Madelaine

gezett szolgai alázattal ad helyet. Madelaine észrevette és anyja karjára tette kezét:

— Hagyd,

anyám. Egyél csak tovább!

Aztán hozzám jött.

— Segíthetek?

— Átvette a csajkákat; mialatt vacsorám melegedett, tányérokat rakott az asztalra, színes abrosszal megterített, friss vizet töltött egy pohárba, aztán kitálalta két tányérba a húst, a főzeléket és a mákos metéltet. Rengeteg étel volt, ünnepi dupla porciók.

— Ebédre

hideg konzervet faltunk, most aztán három gyomorra valót küldött a szakács. Ügy-e, velem tartanak, egyedül meg se tudnám enni, — szóltam az asztalfőn, kínáló mozdulattal. A két nő elrémülve szabadkozott, az öregasszony úgy nézett rám, mintha méreggel akarnám megetetni.

Nem fogadták el az ételt, amíg nem vettem a rizseskásájukból egy kanállal és kenyerükből nem szeltem egy karéjjal. Madelaine felszabadult nevetéssel nézett, éreztem, ahogy egyetlen pillantással körülölel és tekintete felforrósodik. Éhesek, szegények s hogy titkolják, mennyi keserves megaláztatás idegezte beléjük ezt a tartózkodást! Az öregasszony tűzbegyulladt arccal rágta a húst, nem evett mohon, inkább óvatosan és konok komorsággal, nem nézett fel tányérjáról és nem dicsérte túláradó kedvvel az étel fűszeres jóízét, mint Madelaine. Mint egy idegen világból való bálvány, úgy ült szótlanul, gondba borulva most is; csak egyszer néztem rá lopva és akkor láttam, hogy félig lehunyt pilláin egy könnycsepp remeg és lassan lefut agyagszínű, merev arcán. Ügy törülte le kezefejével, mint egy izzadságcseppet, munka közben.

Kicsit évődtem Madelaineval, amennyire az anya jelenléte megengedte. Elbágyasztott ez az otthoni meleg, tagjaimon erőt vett a fáradtság; jó volt ez az első pihenő, a védett fedél a fejem felett, a teríték az asz