Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Palotai Boris: Hárman az osztályból

Közbevágtam.

— Úgy

emlékszem, te komoly stúdiumokat folytattál. Mindenki rendkívül tehetségesnek tartott.

— Az

is vagyok ... Lassan, figyelmetkövetelően mondta, mintha orvosságot csöpögtetne egy kávéskanálba: — ha nem lennék tehetséges, nem tudnék így boldogulni az életben ... illetve az élet ellenére ... Mikor kezdhetek a munkához? — kérdezte kis szünet után.

— Akár

mindjárt.

Estére már ott állt a szoba közepén mint egy gőgös szellem, formalinfelhőkbe, kékes gőzökbe bugyolálva.

És én a betömött kulcslyukon keresztül próbáltam meglesni a titkot, azt a szédületesen közeli és elérhetetlen távoli rejtélyt, azt a furcsa, kifürkészhetetlen valamit, amit Életenergiának hívnak és talán egy kicsit Istennek is.

Lehet, hogy ő volt az, akit gyermekkorom óta hiába keresek, kutatok — ő, a ciánozó.

*

A találkozóra nem mentem el. Hallottam, hogy számosán jelentek meg, családi fényképpel szivük felett, fekete zakkóban ... A távolmaradottak névsorát szórakozott fejbólogatással vették tudomásul, éjfél felé pezsgőt ittak, vízzel hígitva, és könnyet hullattak elhúnyt osztálytársukért, aki Szikszón volt polgármester szegény...