Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Réz Gyula: A sors csak ás (vers) - Réz Gyula: Tavaszi strófák (vers)
RÉZ GYULA: A SORS CSAK ÁS A lábam húzza még a láp hínárja, de már riadva ring a renyhe lé. A partra loccsan lomha, mocskos árja s mohón zúdul a nyárfa sor felé. Túl rajta rejtve tarka park kínálja pazar palástját: béke köpenyét. Gyökéren, éren fut a láz csírája s a vész szivárog egyre közelébb. Nagy ásó villan és lecsap a rögbe, a föld remeg, fölzúg a lomha éj, árnyék iramlik át vadúl hörögve. Szememre száll rettentő látomás... ezüst szilánkot szór a holdkaréj... a sors csak ás, sötét, mély árkot ás. TAVASZI STRÓFÁK I. lm, újra iátom lázas boldogan, az élet száz alakban hogy fogan! Most minden csóknak íze számba van s a csókok íze mind más, számtalan. Ezer idegfonálon át zizegve beáramolnak lüktető szívembe. A mámoros vér zengő dalba fog: a lét magára érző himnusza vagyok!
