Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Zapf László: Erdőházi Hugó: Életkének életről
ZAPF LÁSZLÓ: ERDÖHÁZI HUGÓ: ÉLETKÉNEK ÉLETRŐL Spitzer S. könyvnyomdája, Komárom, 1934. Erdőházi Hugónak ez a negyedik verskötete. Először 1928- ban jelentkezett „Jóspercekben'' verskötetével. Akkor és azóta értékes Ígéretnek tartottuk őt. Ma azonban, hat év múltán, azt hiszem számonkérhetjük tőle azt is, hogy Ígéretéből legalább részben mit váltott be. Kár, hogy az egyes kötetek között kevés az összefüggő elgondolási alap, és így nehéz megállapítani, hogy mi tulajdonképen ennek a lírának végső indítéka, alapzata, amit minden költőnél meg kell keresnünk és meg kell találnunk, hogy aztán az erre felépült fejlődés egyes fázisait tisztán láthassuk. így például Erdőházi első verskötetében, a „Térkép"-ben még nem akart magáról énekelni, csak a rajta kívül álló világ visszhangja, lenyomata, térképe akart lenni első sorban, a „Legyen szüref'-ben tovább sodródik ebben az irányban a szocialista programköltészet felé, legújabb verskötetében pedig huszonkét szerelmi dalt gyűjtött össze és bár a kis versfüzetnek „Éleikének életről" címet adta, valójában csak önmagáról, szerelméről és szerelmeséről beszél nekünk és a rajta kívül álló világról, az életről csak nagyon problematikus értelemben. A versfüzet Novacky Márton tanárnak van ajánlva és hogy miért épen neki, arra a legerősebb érv: mert szeret. A szerelmi verssorozat egy homályosan meghatározott valakihez íródott, a szimbolikus nevű Életkéhez, akit a költő szeret és szeretné, ha a „kenyeres társa", élettársa lenne és olyan jól bánna vele, mint valamikor az anyja. Mert ez a szerelem lett most életének egyetlen értelme, célja és ezért a bevezető vers ritka betűkkel szedett sorában ki is mondja: „...a végtelen élet értelme: szeretet." Minden egyéb aztán csakis ezen keresztül juthat el hozzá:
