Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: November 3
NOVEMBER 3 I. A szövetségeseknek Parisba való első bevonulása után, amikor Napóleont száműzték Elba szigetére, István gróf viszszatért Bécsbe. Az első bécsi napot szüleinél töltötte, másnap pedig Pál bátyjánál ebédelt, aki a Hohe-Brücke 142. számú palotában lakott. A lakáj egyenesen a billiárd szobába vezette, ahol a ház ura a nemrég divatba jött karamboljáté kot gyakorolta. Pál csak két esztendővel volt idősebb, mint ő, de jóval magasabb és erősebb lévén, majdnem harmincévesnek látszott. Nagy, széles koponyáját sűrű csigákban fedte a haja, mint valami paróka, pofaszakálla kihívó és dandys pamacsokban lógott, rövid, hetyke kis bajusza felfelé kunkorodott; az orra hosszú és egyenes; álla előre ugró, hegyes fogai mélyen benn ülnek a szájában. Ez volt Pál. Izmos és könnyed; étvágya ételben és élvezetekben, pezsgőben és asszonyban közmondásszerű, a hangja dörgő és parancsoló; a férfiak jelentéktelennek tartották és nem értették meg, hogy mit szeret rajta Karolina, a felesége. Megölelték egymást. — Ismered ezt az új billiárdjátékot? — kérdezte és a hangján észrevehető volt, hogy e pillanatban semmit sem tartott fontosabbnak a karambolnál. — Nem. De ha nem unod, taníts meg rá. Pál oda sem figyelt. Egyremásra csinálta a legnehezebb lökéseket és láthatólag boldogan merült el ebben a foglalatosságban. Később mégis eszébe jutott, hogy mondjon valamit az öccsének. — Hallom, hogy a lipcsei csatát te nyerted meg, Stefferl. A fiatal ulánuskapitány elpirult és szemöldöke felszaladt egészen a hajáig. — Mit pirulsz? Nem gúnyból mondtam. Pfuj. A legegyszerűbb állást elrontottam. Rajtad a sor. A másiknak sem volt több szerencséje. A golyók össze
