Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Kodolányi János: Majális

kolja meg a törékeny lényt, amikor neki tetszik, akkor teljesít kívánságot, amikor akar, akkor jó, amikor gonosz, akkor gonosz, amikor áld: akkor ő, amikor feltámaszt...

A kis fiúi térdei megrogytak s szinte húzta a lábát, megbénult, mint a gutaütött . . .

— Na, hát veled mi van, Laci? — Szólt rá az apja türelmetlenül.

S ő görcsösen szorongatta a jól ismert csontos kezet, az egyetlent, akihez segítségért folyamodott ebben a szörnyűséges örvényben s tudta, hogy ez a kéz is csak ember gyönge csontja, mely akkor törik, akkor oszlik, amikor a fekete akarat akarja . . .

Már nem is hallotta, hogy a tömeg hisztériás, tomboló röhögésben szabadul fel. A kavargás elölről kezdődött,, de már jó kedvben és csiklandozva.

Két férfi szélesen röhögve, már pálinkás ábrázattal vállán vitte magasan a juhhézó és éljenző tömeg fölött az imént lezuhant tűzoltóparancsnokot: egy tűzoltóruhába öltöztetett és csákóval ellátott kócbábút. Egyik ujjából kilógott a szalmaköteg, félrebillent sisakja alól, mint furcsa kiloccsant velő, szürkén bomlott ki a kóc.

III.

Az asszonyka már elfelejtette a rossz tréfát és férjével vidáman járt-kelt az égő színes lampionok alatt. Egy emelvényem tánc alá reccsentett ai banda, őrült forgással lihegtek a táncoló testek s köröskörül a fák sötétje alatt csengett a lányok nevetése, csiklandozó kacagás buggyant, a lámpácskák himbáltak a szélben, távolabb rekedten énekeltek a férfiak s mindenfelé illatozott a lacipecsenye és a sör szaga . . .

— Kezdődik a lepényevés! Kezdődik a lepényevés! — kiabálta egy rendező tűzoltó, hajadon fővel járt, homlokába csapzott a haja, zubbonya mellig nyitva volt s rekedten ki