Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Sántha György: Augusztusi éjszakán (vers)

Gyi! — A sötét táltosfogat repít a híg teret tapodva, mint a port. Jaj, hol vannak violaszemeid kislányom?! Anyád lelke hol csapong? Alszik úgy-e, mint mikor én: a plusz, kioltottam s négy villanylámpa gyűlt testén, hogy titkos szekrényén a bús világ zendüljön meg vén bánatunk új, szép lámpáival ... Óh lesz-e ajk, — fiaimé, vagy bárakárkié — mely a temetőt s a tanyai jajt együtt fogván kiált: „Uram, imé!

Ezzé tették néped!" . . . Mint hangya, oly félős a perc. Az Asszony egy velem.

Négy alvó . . . négy holt ... ez „csillagzatom" világtartó vonzása: életem.

Kék menydörgéssel száll és áll a Föld dús semmibe vetvén vashorgonyát. Immár a fehlér Most-Montblanc fölött járok a boldog Isten mosolyát kergetve, mely halk tengerrengve zúg-búg s alvónak, holtnak életet zenél . . .

Csönd. . . . ezer kilométer per secundum. Most meghalok, ha billen egy levél.

Jakabszálláspuszta.

SÁNTHA GYÖRGY