Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Balogh Ádám: Szeredai Mózes
— Még nagyobb baj. Mert te még fiatal vagy. A feleséged gyanakodni talál és nem hiszi el, hogy csak úgy véletlen találtad. — No már pedig elhiheti. — Hanem majd én veszem magamhoz. Én már túl vagyok az ilyesmin. — Kigyelmednek, bátyámuram, van ölég gyereke, de nekem csak egy van. Hát most lesz kettő. — Tartsuk el hát közösen, felváltva. Egyik esztendőben nálad lesz, másikban meg énnálam. Pitymallott, mire kikötöttek a komáromi vágparti faragóhely mellett. Terelmes István hazafutott, hogy kihívja feleségét a tutajhoz, mert a kis pulya újrakezdte a bömbölést és ők, mint az ilyesmikben gyámoltalan férfiak nem tudták elhallgattatni. Már pedig ilyen siró-rivó jószággal csak nem mehetnek végig a városon! Hozzá se mertek nyúlni. Terelmesné asszonyom jószívű teremtés volt. Az ura elbeszéléséből megtudva a történteket, sietett ő is a tutajhoz. Hanemi ő már vitt magával egy kis langyitott, hígított tejet, meg holmi tiszta ruhadarabokat. Mert ő már tudta, hogy miféle bajai lehetnek annak a kis porontynak. — Ó te szánandó kis lélek, de kegyetlen anyád volt, hogy el tudott hagyni, szólt szánakozva, mig a gyerek szájába kanalazta a tejecskét. A további gondozásba vétel közben aztán felkiáltott: — Fiú. Hanem hallják kendtek, ez a gyerek zsidó! — Sebaj, szólt nyugodtan Dömötör Ágoston, majd megkereszteltetjük kálvinistának, mint mi vagyunk. — De mi nevet adjunk neki, kérdi Terelmes István. — Tegnap találtuk, szerdán, legyen hát Szeredai.
