Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Juhász Géza: Tudomány vagy csillagjóslás. Egy készülő irodalomtörténet elé

hogy a tömeg észjárását csakugyan az epigonok fejezik ki. De miért? Mert a tucatíró is, közönsége is az előző kor nagyjaitól tanult látni, gondolkozni. Mi értelme, hogy Petőfit kihagyjam s kárpótlásul Szabolcskát elemezzem halálra? Mellőzheti az ásványtan a mármarosi gyémántért a Koh-i-noort? Kilencszáztíz körül több ember tartotta költőnek Szabolcskát, mint Adyt. Mégis, melyik fejezte ki teljesebben a maga korát?

A igazság is, az értékelés kötelessége is azt parancsolja, hagyjuk a tárgyalás középpontjában továbbra is a nagy írókat. Az a szokott ellenvetés, hogy róluk már mindent elmondtak, súlytalan. Ha valami sohasincs lezárva, a remekmű sorsa az. Tinódi értékelésén Toldy óta beiűnyit sem kellett változtatni, Balassában minden kor nemcsak a maga örökemberi arcát találja meg, hanem múló törekvéseit is belemagyarázhatja.

Nálunk idáig Horváth János közelítette meg leginkább az eszményi irodalomtörténetet. Konzervatív ízléskorlátain belül jó ítélőérzék vezeti. Érdeklődése tisztán irodaimi. Nemzeti, felekezeti, társadalmi, bölcseleti szempontokat nem hajkurász ott, ahol ilyesminek nyoma sincs. Magyar Irodalmi szociológia ez, kétségbevonhatatlan az De még benne is kisért a pozitívizmus. Szerinte az irodalom: író és olvasó viszonya, viszony, amelyet a mű teremt. Kiiűnő formula ravasz fejtörők megoldására, irodalmi alkotás-e egy remekmű, amelyet senki sem olvas, de aligha lényegesebb, mint hajnal-e a hajnal egy lakatlan szigeten. Irodalmi szociológia ez, kétségbevonhatatlan az igaza, de annyit sémi mond, mintha ezzel állna elő valaki: a kapitalizmus a tőkés meg a koldus viszonya a pénz segítségével.

Horváth sokkal vérbelibb irodalomtörténetíró,