Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - János Alfréd: A batta nyelv-mester
mályosodott és tágranyitott szemeiből két csillogó könnycsepp hullott alá. Jonathan úr meghatottan nézte. — Hjajaj! — sóóhajtott ismét a vendég — nehéz az élet. Nem is olyan régen még élet-halál ura voltam negyvenezer bennszülött felett és most batta nyelvleckéket adok. Ilyen a sors! Vigyázzon, uram, nehogy egyszer földhözvágja az élet! Mert akkor nehéz a föltápászkodás. Jaj, nagyon is nehéz! — Igen, a nyelvleckék! — kapta föl Pulwerstein a szót — beszéljünk tehát erről. Meg tudna ön engem két hónap alatt a batta nyelvre tanítani? — Az attól függ, uram. — válaszolta komoran a kapitány. — a batta nyelv a legszebbek egyike. Talán az egyetlen nyelv, amelynek lelke van. Régibb, mint a piramisok és a szfinksz. Ó sokkal régibb azoknál. És megtanulni könnyű, de csak annak, aki meg tudja látni a lelkét. Olyan az, mint az erdők susogása, a tücsök cirpelése. Csak az erdő tud úgy suttogni, csak a tücsök úgy cirpelni. Galambbá kell válnunk, hogy turbékolm tudjunk. S a bennszülöttek nyelvén csak akkor tudunk beszélni, ha levetkőzzük magunkról a civilizáció merev köntösét és ősi meztelenséggel valljuk magunkat a Természet szűzi gyermekének! Pulwerstein válla közé húzta a fejét. „Nem hittem volna, hogy ilyen körülményes legyen a dolog" — gondolta. Aztán bátortalanul megszólalt: — Mindenesetre iparkodni fogok, kapitány úr. És — talán legjobb, ha tisztába jövünk egymással — mennyiért vállalná ön ezt a leckeadást? A kapitányon látszott, hogy kínos neki erről beszélni. — Uram, ha nem volnék ilyen körülmények kö
