Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Szabó Pál: Kaland a kültelken (Részlet az író Pénz és pénz c. regényéből)

még be nem járt országutak. Ez az előadás is hívja. Hiszen evvel keres talán némi pénzt ... De hát így, ilyen lábbeliben.

— Én

elhiszem, hogy a maga édesapja nagyon szíves ember. De lássa, ha már itthon volna, tán már akkor is késő volna és így hát fucs a pénznek, bizony!

A Bori fejében úgy száguldoztak a tervek, gondolatok, mint a gyorsvonat. Vojjon, hogy tudna ezen a ifatalemberen segíteni? Segíteni, segíteni . . . Meglátta salyát lábán a bárónő csizmáját, amely még meglehetős jó állapotban volt, csak itt volt kiszakadva, a ránc közt. Igen. Ezt oda adja neki reggelig . . .

— Nézze

csak. Maga itt hagyja a maga csizmáját, édesapám majd megcsinálja. Hátha pénze is lesz akkorra, nem igaz? Én meg oda adom az én csizmánat, ahogy látom, éppen jó lesz ez a maga lábára, mert kicsit nekem nagy is. — S az idegen orra elé tartotta két lábát.

Az idegen nagyon meglepődött ezen az ajánlaton. Hogyan? Hát ez a szép gyermek, ez a rongyos tündérilona any nyira megérti az ő tragikumát, hogy nyilvánvalóan egyedüli kincsét, szép csizmáját felajánlja neki erre az estére? Hálát dadogott előbb szerbül, aztán svédül, észttül, végig az északi és déli népek nyelvén. Mikor kifogyott a szuszból, éppen a Dzsingiz khán utódainál tartott. De piros csizma már a lábán volt, kicsit szorított, de boldogan nyújtotta Borinak mindkét kezét.

— A

nevét mondja meg. Hogy megköszönhessem . . .

— Bori.

— IBori

. . . kisbori . . , többet nem mondott, de kezetcsókolt. — Holnap reggel itt vagyok a csizmával korán.

— Oh,

mi nem kelünk korán, — mondotta Bori úgy, mintha szakácsnők, szobalányok állnának a háta megett. Nagyon boldog volt Bori. Most kapta élete legelső kéizcsókját.

Az idegen megcsókolta még egyszer a Bori kezét, előbb egyiket, aztán a másikat, de nyomban elpirult, mert olyan formán érezte, hogy ő most egy gyermeknek csókolt kezet, össze ütötte bokáját és kiment az ajtón. Lehetetlen, hogy