Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Dallos Sándor: Tolvajok

miatt, hogy igy a fényen kívül állította és nem tudja ellenőrizni s egyszerre tudná, miért támaszkodom én olyan kitartóan a fához, mintha lányt várnék találkozóra s vékony kiskabátomban azért tűrném a hideget. Ojjé, a pék egyszerre kitalálna mindent, odajönne és elkergetne kemény szavakkal, talán még rendőrért is kiáltana, mert sok bizalmat nem kelt külsőm s egy csapásra tisztában lenne velem. Ravaszok már erre az Angyalföldfelé a pékek, nagyon kitanultak, olyan szemük van s olyan pszichológiájuk, hogy a legjobb detektív is megirigyelhetné s nem lehet őket becsapni.

Mert igen: el akarom lopni azt a kenyeret ott az árnyékban. Nincs sok dicsekednivalóm vele, de nem is szégyenlem semmiféle társadalom előtt. A társadalom könnyen Ítélkezik, mert sok fejből áll, rendőrei vannak, sok szabó, cipész és éléskamra áll mögötte, kevés a fantáziája s azonkívül meg van győződve önmaga tökéletességéről. Én azonban éhes vagyok, gondolom, tegnap dél óta nem ettem, hevertem a vackomban csaknem huszonnégy órát az ágyon, hogy takarékoskodjam a fogyó kalóriákkal s ezalatt az idő alatt végigcsináltam minden fantasztikus álmodást, amit csavargó ember csak végigcsinálhat. Voltam pilóta, elsőosztályu gyorsvonati utas, kétszázkilóméternyi autóút után álltam meg egy kávéház előtt ahol a menyasszonyom várt rám, egyre türelmetlenebbül nézve az óráját, magam sportruhában szaladtam be, kezetcsókoltam néki: Drágám, azonnal jövök, csak átöltözöm! Fent a szállodai szobámban szmokingba vágtam magam, lejöttem, megfogtam a menyasszonyom kezét: Drágám, csak a kisujját akartam látni, ezt az édes kisújját! Hát így, így bolondoztam huszonnégy órát végig üres zsebbel, piszkosan és kirugottan, de olyan lélekkel, mint a teremtő Isten szárnya, mely-