Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Dallos István: Egyedül szilveszterkor (vers)

EGYEDÜL SZILVESZTERKOR

Azt hazudták mikor gyerek voltam,

hogy az ujesztendő szele reményt hoz a reménytelenségbe

és tisztacsengésű kacagás fakad a lelkek forrásából

és szerető szív áraszt meleget ez estén

és boldogság fűti át a didergő lelkeket.

Hazudtak nekem,

mert ez az éj is olyan, mint a többi,

hiába kerestem egy meleg zugot

hol kacagó gyermekként örültem volna az új holnapnak.

Fázósan didergő lelkemet dér lepte el és ajkamra vonta a tél hidegét.

És most egy barátom van csak, a Bánat.

Hiába küldöm a többi hűtlen után, kitart mellettem.

Emlékférgek marnak

és lelkembé fájdalom hasogat.

Értéktelen kavics voltam

asszonylelkek csillogó gyémánthegye mellett amelytől megvakúltam.

Talán mosolyogni fog még a lelkem az utolsó holnapon

és annak hagyom majd ezt az utolsó mosolyom,

aki egyszer elhiteti velem,

hogy nem is hazudtak nekem, mikor még gyerek voltam.

Nyitra. DALLOS ISTVÁN