Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-02-01 / 2. szám - Tamás Mihály: Látogatás
A csillár kapcsolója mingyárt az ajtó mellett volt és ahogy Lanti az anyjához közeledett, mind a kettőjük arcát a frissen lobbant fény ragyogása lepte el. — Itt vagyok. Leült az ágya szélére, az anyja keze után nyúlt, ráncos és száraz volt az anyja keze, de az ujjai még mindig karcsuak voltak, hegyesek, szépek — Hát itt vagy? Az apja már húsz éve meghalt, de az anyja még mindig őrizte a kettős hitvesi ágyat. Sokszor mondta, hogy ha nem lenne mellette éjszaka az a másik ágy, tele ágymenűvel, akkor tán el se tudna aludni. Félne, hogy a semmiségbe hull. Megsimogatta az anyja kezét. — Itt vagyok. Reggel az anyja hozta az ágyba a kávét, kéi vajas kiflivel, asztalkendőt is tett a paplanra, hogy megóvja, ha kiömlene a kávé. Fehér volt a haj az anyja fején, a lába is nehezen mozgott, de amikor Lanti kikelt az ágyból és öltözködni kezdett, ott mozgott körülötte, szinte öltöztette, még el se fordította a szemét. Minek tenné? Gyermeke. Ragyogó reggel köszöntötte az uccán és a régi házak két sora között ismeretlen arcú apró emberkék futkostak. Cézár elment mellettük, azok rá se néztek, csak éppen hogy félreálltak az utjából és játszottak tovább. Tulajdonképen hová is megy?... Sehová, csak éppen nézi az ismerős uccákat, dolga nincsen, lassan, tempósan vette a lépést. Jó szeme volt, már messziről meglátta, hogy az, aki ott a tizedik háznál közeledik feléje, az a tekintélyes aktatás- Kás úr az ő harctéri pajtása, akivel sok jó meg rossz napot ért meg valamikor. Fogságba is együtt kerültek és együtt is maradtak esztendő
