Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Féja Géza: Kazinczy magyarsága

mát. Ám nagyon téved, aki azt hiszi, hegy nyelvújító munkájával tisztára idegen példák vezették, s gyökértelen volt az ő forradalma. Erdélyi útjában egy kanonok megismertette Bertalan beregmegyei pap zsoltárfordításával, 1508-ból. összehasonlítja Pápay Pál barát fordításával, s így lelkendezik: „Mely gyönyörű nyelv mind a kettőben és kivált halabori Bertalannál a Beregh vármegyében nemzetinél! S mivé leve ez a gyermeki nyájasságú szép nyelv azáltal, hogy benne erőt véve az elmélkedő ész, s mindent igazított törvényszerűbbé tett és inkább szóla az olvasó hideg értelméhez, mint érzékéhez." (Erdélyi levelek) Egy másik erdélyi levelében a napernyőt „nappaizsnak" nevezi, mennyivel élénkebb magyarabb szókapcsolás ez, mint a napernyő. A szószék neki paraszti jóízzel: papoló. Ugyanúgy vagyunk érzelmi életével is. Kazinczy és Kölcsey a szelídült szívű magyar meditálok fölötte nélkülözték a finomabb magyar érzelmi kultúrát. Közös Itallal oltogatták szomjúságukat a német szentimentalizmus szirupjával. De Kazinczy is finom magyar érzelmi kultúrát akart teremteni. Olvassák erdélyi leveleit, milyen szent kitartással keresi a magyar rögből kisóhajtó pszihét. S milyen tiszta naív szertartásokat végez a szent magyar helyek felett: „Mégegyszer betértem a templomba, megállottám a Martinuzzi kövén s órámat és jegygyűrű met rátevém sírkövére, hogy azáltal szenteltetést vegyenek, s ezt gyermekeimnek jegyzém fel itt. Menjen által érzésem minden maradékjaimra!"

Figyeljük meg Kazinczy arcát: a bölcs s a gyermek vonásai fonódnak harmóniává rajta. Ezt a fejlett intellektust a naív ártatlanság hamva borítja. így ír feleségéről: „Sophie nekem, és esztendőkig, nem feleségem volt, hanem szeretőm, még akkor sem feleségem, hanem szeretőm,