Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Muhoray Elemér: Szinház, film, rádió

elszürkült szíveket. Az Énekes madár költői magasságokban járó csengő népi nyelve, a nyelvünknek ihletett, örökélő zenéje összeköti majd a megjárhatatlan és -beláthatatlan távolságokat is. Tamási Áron egy örök forrást nyitott meg, azt az örök forrást, amit eddig eltakart a felszín. Utat nyitott ennek a ■forrásnak az ettől legjobban elbástyázott és védett terület felé, — a színpad felé. Tamásiban az új magyar népi -színjáték alapvető irodalma nyilatkozott meg. A népiesség torzómentes kihangsúlyozása, a fajta kultúra erejét, elvitathatatlanul élő művészi értékeit segítette a színpadon át a kultúréletet jelentő Jevegőhöz.

Színpadi megnyilatkozásához a mesét vette. Színes, játékos keretet adott igazi költői mondanivalójához, a megnyilatkozó drámai erőt pedig csodákkal szépítette fel.

Már az első cselekménye e két vén legény meseszerű megjelenése, az egymozgás és egygondolat komikusán Izgalmas formája, színjátszásunknak új formába való öntését követeli úgy, ahogy az egymásba kapcsolódó és mindig előre fejlődő érdekes cselekmények is.

Eleget lehetett volna-e tenni ma ennek a követelésnek? Határozott igennel, vagy határozott nemmel nem lehet a kérdésre válaszolni. Az Új T h á I i a társaság évtizedek óta a legnagyobb színházi cselekedetet vallhatja magáénak, a puszta tényért is, — hogy az Énekes madarat színpadhoz juttatta. Amit az előadáson nyújtott, az is a legtöbb, amit tőle várni lehetett. Amit adott, talán még sok is volt a mai színpadon nevelt színészektől, rendezőtől. Talán még a közönségtől sem szabad többet várni annál a meleg fogadtatásnál, ahogy az Énekes madarat üdvözölte. De jobb ha nem tagadjuk, hogy mindnyájan meg voltunk győződve arról, — akik láttuk és hallottuk az előadást, — hogy úgy a színpadon, mint a nézőtéren sok még a tennivalónk. Legelső sorban, ha már fogtunk egy ilyen igazi Énekes madarat, hallgassuk a hangját, értsük meg az énekét, bánjunk vele szeretettel és legyünk rá büszkék. És ne sajnáljuk képzelő erőnket megerőltetni, hogy az Éneket, a mesét, csodát és az egészerejű jelképeket pontosan követhessük, azokat szükség szerint szétválaszthassuk, vagy egyberakhassuk és a kiteljesült mesét magunkba fogadhassuk, így eljuthatunk majd odáig is, hogy jól halljuk az élet kacagását is, amikor az az Énekes madár csodái és meséje mögül ránknevet.

Az előadás hiánytalan érdeme az Énekes madár bemutatása. Komoly értékei: a második felvonás hibátlanul elképzelt díszlete (ez a szín