Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)
az ő életük miatt, hogy ne legyenek örökké tagadottak. * Jó kedvvel mentem Erdőgyarakra, de aztán a vágyam és a kedvem a Kőrös mellett, Talpason erről az ősi csendben eltemettem. Sokáig a vállam se látszott, : a lelkem sikoltott, rítt az ekhó, mert cifra juhászbotom visszaásott oda, ahonnan jöttem. És tíz évig kellett ott ájultan élni és minden hajnalon semmibe nézni, hajh! minden hajnalon, minden estén. Akkor megmutattam magam. Angyal ölelt a bal kezével, virággal fonta a hajam, ti gúnyoltatok és zsibongtatok, én meg álltam olyan árván, mint az a hangtalan bárány, kit elvitt régen a nyárr vándor. * Most patak habzik, mennyalja villan, virág elenyész, hunyó tüzek mellett pásztorok hevernek s őrzik egyetlen italunkat, a tejet, a tejet! a tejetf Ó, szép este van, leng az ág, valahonnan jöttem, valahova megyek, elhulltak mellőlem, akiket szerettem, de Istenem áld, szemem hazát keres ... Hajh, tenyérnyi föld, országom,
