Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)

Nyár elején a búzaföld szebb mint a legelő.

A pásztor ilyenkor nagy heverő,

az ének tiszta,

az édes kis pacsirta égbe repdes, a búza fej meg aranytarisznya, fényes bölcső, csöpp vér, ígéret, íz, éneklő vagyon. És ez mind, mind a falué, a falué!

Feküdtem mellette. A nagyvilágból jött egy hosszú vándor s puha talpakkal lépett a tájra.

jött, jött s köszönt,

'mellém ült s mondta, hogy volna egy bibliája, szebb mint én, szebb mint a legelő s zengőbb a búza földnél.

Hogy az neki mégis csak fájna,

<ha ingyen adná.

Mondta, ihogy nincsen dohánya,

ez pedig, hej, szép könyv,

én megvehetem, hogyha akarom.

Beszélt a vándor: az ember föld és cserép, romlandó anyag,

nagy állat, bús cseléd,

sugárzó féreg,

és mindig sír, csak lenn a föld alatt nem.

S hogy a földé lám a búzakereszt,

az égé a nap,

az emberé a halhatatlan lélek.

Beszélt a lompos, már dalolt,

íénylett a hangja,

könyvét nyitotta, ráhajolt

s buggyant a rím, csobbant a szó, hogy jó pár hatosért nekem is adja: vegyem meg.

De amikor pár hatos sincs,

a puszta nem ad, s nem ád a berek.