Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)

írott betűből egy tenyérnyi egy fél századra elég — menjek én az eke után, legyek jó pásztor, mert hiába: itt így kell csak égni, ha nincs paszománt a süvegemen.

Tanítottak. Hallgattam.

Tudtam már azt, hogy ha úr jön: alázatosan, okosan, nyelvemre vigyázva messziről köszönjek, mert a fénylő búzaföld erre mind az övé. Józan vén asszonyok pereltek velem, zaklattak, de érezték, hogy van Isten is, tudták, hogy az élet nyugtalan, s látták, hogy a szemem vad ablak, mibe valami isten ül ki s furcsa lángjaival menekülni akar...

S ott éltem köztük paraszti muszájból esténkint a villogó égalját figyelve eltitkolt örömmel, hogy a messzeség mind az enyém. Nyáron a muzsikáló földeken búzát kötöttünk drága kötelekbe: korsót, kaszakövet, favillát emeltem, enyém volt a szorgos futás, szilke alján a csepp leves s a súlyos, feddő arcuilverő szó, ha bámultam a kedves kis vadméhek után ..