Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)

Este apám nagy tüzet rakott.

S öt határról összejött tizenegy pásztor, három juhászáé, meg a hold.

És furcsa éji szertartás volt: kettő dalolt, kettő a halott dolgait számba vette, egy a kendőjét lángra vetette s a többi bortalan csendes ünnepet ült. Apám is ült magába ejtve, s én a vállain át láttam a tizenegy nehéz juhászt s a három juhásznét a gyászban a halott bojtárért összebújva...

Alig telt rá egy rövid fél év, apámat is kocsi vitte Szalontára. Halálos fejét a csikós párnán fel-fel vetette búcsúzott, nézte a síkot, ahol élt, ahol csattot, könyvet, csengőt, sípot szerzett, s ahol nagy csontjait, bozontos mellét, békéjét, bízását és lassú meleg forradalmát az évek éhesen megették urai nótás napja mellett.

A major végén köszönt egy nagyon jó komája, s betakarta még, kezet fogtak, s a szemek helyett is a kezek zokogtak, a tíz szerető ujj egymásért fájva... s aztán dörögtek a fakerekek.

Az úton víz, a tájon hó volt