Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)

szalonnát nem ettek, tagadták, hogy sok pénzük volna s pár fillérért perelve hebegtek, istenük fénye rájuk borult s ezért bátran mehettek erre-arra a mi hazánkban: a birkabőrre ponyvát vetettek s úgy vitték el ősi ruhánkat az alkonyaiban tapogatva.

És minden este vendégek jöttek, várta őket a birkaállás: két nagy hajú öreg ember, ezeket mosom most az időből, jó énekes Mados Györgyöt a hosszúéletű gulyást, ki nékem annyiszor nótázott öregen is, vagy mosolygott bágyadtan, ha a nyelvem pörgött a pásztor nótát utána dalolva, s Juhai Boncost — szegény öreg nem tudta már nézni a lángot, ült a gyepen, magában tűnődött, csak én cirógattam néha a bajszát s ilyenkor mindig megáldott az éveim számát meg fába véste.

Szerettem őket. Ők is cselédősök fiai voltak — vénségükre tengericsőszök. Egy fél század szép harca után füttyös, szellős nyugalmat kaptak: viaskodtak a varjakkal.

Én most tüzesen értük gyúlok, fehér hajukat lengetem, apámért szóltam, ők is jöttek, legyen a hajuk boldog zászló.