Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Kritika - Erdőházi Hugó: Illyés Gyula: Szálló egek alatt - Erdőházi Hugó: Radnóti Miklós: Ujhold
Illyés Gyula: SZÁLLÓ EGEK ALATT (Versek. Nyugat-kiadás.) Egyetlen új költője a magyar lírának, akiben nincsen frázis, akinek egy sora sincsen, mely nem mélyről jött, mely nem súlyos és költői,, költőileg szemléletes. Petőfi óta természet nem élt úgy költőben, mint Illyésben. Éltető eleme ez, szinte lélegzete. A szálló egek a'att ősi népi érzésektől fakad e friss, harmatos és csillogó költészet. Nem ünnepi dicsérete ez a népi írásnak, de dokumentuma egy osztály történelmi hivatásának, magasabbrendűségének. Illyés inkább epikus, ha tájról van szó, s leírásai mögött mintegy spanyolfalszerűen áll ő, mögötte pedig nagy szociális kétségek között vitt az út a szegénység és a föld felé. Hasonlatai olyanok, mint az ember: élnek és meghalnak, jelzői kevés száma feltűnik: nagy költő jele ez: jelzők a di'ottáns mankói, könnyű velük továbbjutni. Történelem van Illyés verseiben s a kor új életszemlélete. Sokoldalúsága feltűnő, nem hangos líra, de öly életes, o'y valóságos, mint a tárgy érzése mit kézben tartunk. Valami elfojtott vadság is van benne, a Nyugatba öltöztetett végzetes Kelet. Duhajsága imponáló, mert szerény és öntudatos,, hite óriási, mert nem kiabálja, csak költői sorai között jár hang után: ská'iaszerűen építi fe egészen a fortissimóig. „Mint megsaijtolt gyümölcs leve ujjaid közt kiserked, sor sor után szivemből úgy ömöltek, Csordultak gyöngyözőn e versek." Volt-e magad előtt boros pohár, melyben aranyión sárgállott a bor s kiittad-e azt, utána pedig félig megszállott mámorban, optimizmus ősi erejével beszéltél sokat: ez Illyés Gyula egyéni,, kor" szakos lírája a magyar tájak szociálisan megszenvedett útjain „szálló egek alatt". EDDÖHÁZI HUGÓ Radnóti Miklós: UJHOLD (Versek.) Budai György fametszeteivel Radnóti az új magyar tájköltészet embere. Ez a költészet szép, friss, szemléletes. Fiatal és bátor. Telve fogadkozással s harci ritmussal. Nem gondlolatok vonalán, de jelzőkkel és természeti képekkel adja meg a harci jelt: híven tüntet két pipacs. A reggel az alkonyat,, a csók olyan izes és vastag szemléletességgel élnek, mint az élethez járuló szerelem. A táj változik itt, s a táj jelenti az életet szimbolikus formáLan. Mint fiatal bika, élt eddig a költő, — apja meghalt, anyja» meghalt, asszonya van csak
