Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - Napjaink - (sz. v.): Szlovenszkói és kárpátalji színészet
NAPJAINK SZLOVENSZKÓI ÉS KÁRPÁTALJI SZÍNÉSZET A közönség érdeklődése a pikantériák s a zajos vidámságok iránt mindig nagyobb, mint a komoly, mély, lényegbevágó eseményekkel szemben. Legalább is, a szlovenszkói és a kárpátalji színészet kérdésében ez bebizonyosodott. Feleannyian nem érdeklődtek az előadások iránt, feleannyian nem jártak színházba, mint amennyien csupán arra voltak kiváncsiak: ki kapja a színi-engedélyeket a két országrészben? Valóban közérdekű esemény volt, újságokat és újságolvasókat ajzott fel, nyilatkozatok és ellennyilatkozatok történtek, sebeket kaptak és sebeket adtak, míg végre a nagy hűhó után helyreállott a régi status quo: a kétkerületes rendszer fennmaradt s Földes Dezső ismét nyugatot kapta, Iván Sándor keletet. Földes mindenesetre egy kis térhódítást is csinált, Losoncot kapta régi városai mellé s hogy ennek mi a kulissza-titka, kiváncsi arra az egész szlovenszkói közvélemény, hiszen Földesnek eddig is több s jobb városa volt nyugaton, mint Ivánnak keleten.Ivánnak maradt Kassa s hogy valamiképen ellensúlyozza súlyos pénzügyi kiadásait, hosszas harc és tárgyalás után sikerült Kárpátalját is megszereznie. Kárpátaljának színiengedélyét a Színpártoló Egyesület tartja birtokában, ez adja tovább az engedélyt a színiigazgatónak. Ennélfogva még több személy iktatódik a hivatalok, a közönség és a színigazgató közé, a Színpártolónak adósságai is voltak az új színigazgatónak ezeket is vállalni kell: veszi-e észre az olvasó, milyen bonyolult útonmódon jut a színész közönség elé s a színházlátogató közönség színházba? Két társulatunk van, egyforma területekkel, egyforma kötelezettségekkel, de nem egyforma eredményekkel. Iván Sándor pénzügyi gondokkal küzdött, nagyszámú személyzetét a kis Rimaszombatban, Rozsnyón, Füleken tartani alig bírta, játékainak művészi színvonala mégis magasabb maradt, mint a Földesé, aki viszont üzletileg alapozta meg jobban színházát s sokszor csupán ígéretekkel tudta kiegyenlíteni a művészi stílus és a közönség kívánságai között fennálló különbséget . . Sokkal kedvezőbb lett volna színészre, közönségre nézve is, ha a kétkerületes rendszert úgy oldották volna meg hogy egyik színigazgatónak jutott volna a nagyvárosok kerülete, a másiknak a kisebb városoké. S egy staggiónét kellett volna futtatni a még kisebb községekben. (Ilyen staggionék megpróbálkoztak a nyáron. Kisebb s nagyobbrangú színészekből toborzódott két társulat, de különösebben a kisebbik együttes bukása és anyagi eredménytelensége volt súlyos. Csallóközben színházat játszani nyáron vajmi merész gondolat: közönyös falu, szervezetien tömeg, nyári stílusú játék . . .! Talán az így megosztott kerületekkel tiszább játékmodort, jobb együtteseket érhettünk volna el. A két társulat most kezdi előadásait, próbái koraősszet folytak s még nem állapítható meg, mennyire használt a nyári osztozkodás nekik. Bizonyos, hogy Ivánnak több „szive" volt a színházhoz, míg Földes ügyes pénzügyi vezetése rontotta a stílust, de pontos gázsit jelentett. A Faragók s a Polgárok színvonala csúszott, vidéken néha hajmeresztő előadások folytak le s most lehetne bűnbakot keresni, ki a hibás? A közönség-e amely közönyös s az ő nemtörődömségéből kifolyólag rosszabbodott az előadások módja, vagy a színház a hibás, amely egykét csenevész előadásával elszoktatta az igényesebb közönséget a színháztól? A filléres előadások rendszere bevált, viszont a színvonalnak az olcsó helyárak ellenére meg kell maradni, a filléres helyárak nem jogosítják fel a színházat arra, hogy rosszabb s hanyagabb előadások kerüljenek a közönség elé. Közönségünk teherviselőképessége erősen megcsökkent, vissza kell tartani mégis attól, hogy ízlése Is lejtőre kerüljön s lassankint csak az olcsó operettek és bohózatok jelentsék számára a kultúra tetejét. A két szlovenszkói színháznak példaadónak keli lenni, hogy megmentse a tömegeket a végleges diletantizmustól, amely Szlovenszkón egyre veszedelmesebb méreteket ölt, éppen a magyarság egyoldalú kulturális helyzetéből kifolyólag. Aztán: ideje volna szlo-