Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Neubauer Pál: Ezer esztendő egy nap. Részlet "A hiányzó fejezet" című új regényéből

és még messzibb, idegenebb hangon szólt. — Annyi sok utazás után erről szinte megfeledkeztem . .. Pedig ez fontosabb, mint valamennyi eddigi utam együttvéve...

Nehéz léptekkel támolygott a homályban valami cé| felé s elment mellettem kifelé.

*

Másnap reggel, úgy látszik teljesen megfeledkezett az egész kísértetjárásról, mert amikor parancsa szerint a tervbevett út iránt érdeklődtem, csodálkozva tekintett rám és csak annyit mondott, hogy tartsam készenlétben írókészségemet, mert diktálni fog. Rendelkezések nagy út előtt? Nem mertem kérdést intézni hozzá.

Miko-r a nap leáldozóban volt a tenger fölött, a könyvtárszobába jött s úgy ült le, hogy arcát nem láthattam. Éneklős orrhangon, ahogy az indiai szerzetesektől hallottam, amikor szellemet idéznek, hozzákezdett elbeszéléséhez.

— A

fejezet címe: „A fehér majmok országa."

Szünet után folytatta:

— Ezer

halálveszedelmet és kimondhatatlan fáradságot győztem le, és magánosán értem el Mathura községet a Dzsamna folyó partján .. ."

★

Ezentúl egy napot sem mulasztott él, hogy ne diktált volna nekem. Külső élete semmiben sem változott. A hajók, amelyeknek korlátlan ura volt, megjöttek, kirakták drága rakományukat, velencei árúkat vittek messze országokba, és új hajónak csináltak helyet. Marco Polo munkaereje semmiben nem csökkent és a nagy tanácsban úgy dolgozott, mint senki más. Izgalmas idők voltak, Velencének szüksége volt az ilyen akaratú és ilyen tisztalátású férfiakra, amilyen ő volt.

De valahányszor a nap a tenger fölé hajolt, bejött a könyvtárszobába s úgy ült le, hogy én nem láthattam. Éneklős orrhangon,, ahogy én csak indiai szerzetesektől hallottam, amikor szellemeket idéztek, mesélte azt a fejezetet, amelynek címe „A fehér majmok országa."

Be kell vallanom,, hogy ez alatt a munka alatt az én nemes ur.imat és szeretett mesteremet gyakran eszelősnek, betegnek,, vagy gonosz szellemektől megszállottnak véltem. Ezt az érzésemet megerősítette a hanghordozása is, mely sokszor egészen érthetetlen suttogássá halkult, az arckifejezése, amelyet néha megpillanthattam,, amikor természetellenesen hosszú szünetek alatt óvatosan föltekintettem rá. Ott ült előttem az évtizedek óta ismert, de most ijesz