Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Színház, film - Budapesti bemutatók

akarja venni B e r g e n t, hogy az éjjel átfutó különvonatot, amin az exfejedelem utazik, engedje vak vágányra. Hogy, hogy nem — az író jobban tudja miért — B e r g e n gondolkozik ezen a cinkosságon. A forradalmár váratlanul — persze csak közvetve segítséget is kap tervéhez B e r g e n fia, aki megúnta és otthagyta póstatisztl állását és leánya személyében, kis babájával a karján az urát hagyta el. Az apa persze nem érti a fiatalokat- és ezek az összetűzés hevében, ráolvassák réo titkolt szerelmét a tanítónő Iránt, ami még édesanyjuk életében kezdődött.

Kimagaslóan a darab legjobb jelenése ez. Bér gén összeroppan és forradalmárnak — aki most már szobrot kinál neki, hőssé avatást és az unokái boldogulását — megígéri, hogy a váltót hamis vágányra állítja. Átveszi az éjjeli szolgálatot és a váltót tényleg átállítja, már csak az izgalom keltés kedvéért is, azután megírja búcsúlevelét és revolverét kikészítve, várja a nagy pillanatot, amely az exfejedelem, de egyben néhány kartársa és az ő saját halálát Is jelentené. A b a k t e r jön, aki egy kis életbölcselettel felébreszti főnökében a köz igazi szolgáját. A váltó újra a jó vágányra áll és B e rg e n feszesen tiszteleg az elsuhanó különvonatnak. Nem az exfejedelemnek, a vonatnak a neki tisztelgő kartársaknak, a köznek. Az élet sokat ígérő erős tempójának tiszteleg csak feszesebben, mint a tehervonatnak szokott.

A zsúfolt ház mint egy ember tapsolt és éljenzett ennek a tiszteletadásnak és bizonyította, hogy nálunk fejedelmek és a köz élete a legnagyobb biztonságban van.

Török Sándor tehetséges színdarab író és azok közé a nagyon kevesek közé tartozik, akiknek van Is mondanivalójuk. Éppen ezért joggal kívánhatunk tőle többet, mint a túlsúlyban levő diletánsoktól.

Miért kell neki egy ilyen fantasztikus keret és miért húzódik északra jogos mondanivalóival? Miért nem fejezi be, amit mondani akar?

Nem a vonat, de a darab szaladt hamis vágányra. Lehet-e harminc évi hű szolqálat után eav tetőtől talpig vasutasból vonatot siklató rém; erre az első húsz percben megkapjuk a választ: nem. Kár tehát a kérdést négy képen át napirenden tartani. Miért akar B e r g e n vonatot és fejedelem életet pusztítani? Nem keil neki a felkínált szobor, nem akar hős lenni, a gyerekei sorsa már nem érdekli és ő maga halálra készül. Még véletlenül sem tudna egy hibás mozdulatot tenni a vasúti műszereken, annyira benne vannak az idegei a rendben.

Szobra is van neki régen, márványnál drágább, bronznál fényesebb mi a társadalom, a köz állítottuk fel magunkban a Bergenek számára.

Nagy kérdés az is, hogy B e r g e n legyen-e az utolsó hivatalnok? Az utánuk következő világ hivatalnokainak nem ugyanígy kell-e szolgálniok? Az emberi haladásért, a rendért, a kultúráért.

Hogy B e r g e n emberi élete miért ment vakvágányra, az érdekelne bennünket. Legalább a fiatalok okulására elmondhatná. Mit kell tennünk, hogy a házasság rendje megfeleljen a mai követeléseknek? Ha igazat adunk ennek a frissen elvéit asszonykának, szeretnénk tudni, hogy élete váltója jó vágányra áll-e? Gusztáv a fiú, az új idők embere. Nem bírja a négy falat, nem tudja minden reggel hivatalnokosan őszszeütni a sarkot, szabályosan derékba hajolni, hogy alázatos jó reggelt vezérigazgató úr. Gyermekkorában megutálta a szülők hálószobái cívódásait ami mindig áthallatszik a gyerekszoba falán. Helyesli nővére elválását; két ember ne marja egymást és ne hazudjon kifelé egy életen át. Igaza van, hogy a mai gyermek jól lát, hall és majmol minden hazugságot, amit a szülőktől lát. Igaza van, hogy a gyermeket nem kapocsnak, hanem szentnek, a tisztább jövőnek kell tekinteni, minden forma mellékes legyen, de a gyermeket neveljük bele ebbe a tisztaságba. De mi lesz az író gyermekével Gusztávval? Bártáncos, hajófűtő, sarkkutató, óceánrepülő pályára vágyódik. Fájdalom nélkül vagdossa el maga körül a kötelékeket; apa, gyerekszoba, szülőfalú emlékek stb. Izgatottan várjuk hol, merre lehet innen, ebből a lehetetlen világból kijutni, mikor az író Gusztávot és a fiatalaszszonyt is visszafekteti a dobozba, mint a gyerek a megúnt ólomkatonákat és innen kezdve csak a vonattal játszik.

Kár, hogy a b a k t e r fiauráját nem vette jobban szemüqvre. Pedig ez Is afféle hivatalnok; húsz év hűséges szolgája a köznek. A kecske pásztor-