Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Fiedler József: Cassovia, anno domini 1706…

akár jót, akár gonoszt, se titkon, se nyílván másnak ki ne jelentse, se hintegesse, és zűrzavart ne indítson, ■hanem jelentse késedelem nélkül kommendáns uramnak.

Radics András helyeselt és helyeseltek a tisztek is. Az öreg tanácsúr szerény mozdulatot tett a kezével.

— Úgy

gondoltam, hogy erre szükség vagyon ilyen háborús időben.

— Igaza

vagyon kegyelmednek.

A főkommendáns kitolta maga alól a széket. A többiek is felállottak.

A magistrát'Js tagjainak arcára mosoly telepedett. Radics András tisztjeinek oldalán csörrent a kard, és halkan sarkantyú is pendült. Lukatsik György megállóit a körmölő nótárius mellett.

— írja

az aljára kegyelmed: Actum Cassoviae die 2, Octobris. 1706.

Aztán kihúzta magát.

— Mehetünk,

— mondotta és már elképzelt ételek ízét érezte a szájában.

A város dobosa végigjárta az uccákat és hangos szóval olvasta fel minden sarkon az edictumot. Aztán mindannyiszor megperdítette a dobot.

Az uccák nétptelenek lettek. A házak között kihalt minden élet. A toionyóra nyelve megbénult és nem jelezte többé az időt. A déli harangszó is elmaradt. Dermedt, halotti csend vonta sátorát a város fölé. Csak a bástyákon beszélgettek halk hangon katonák a szakállas ágyúk előtt és füstölgő kanócot tartottak kezükben.

Fent a toronyban Haj Sebestyén feszített marhabőrt a dob karikájára Mellette Wolfmüller Gottfried a távolt kémlelte.

— Most

vontatja föl ágyúit Rabutin generális a Szepsi-út körüli síkságra.

Sebestyénnek összeszorúlt a gyomra, de a világért sem mutatta volna, hogy fél.

— Hát,

csak vontassa! — felelte félvállról.