Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Keller Imre: Liszt Ferenc az ember és a művész

lásra késztette, mennyire inkább hathatott lelkére, képzelőtehetségére maga a zene, idegen zenemű. A zeneirodalomnak utolérhetetlen, utánozhatatlan és va­lójában egyedülvaló kincsei azok az alkotásai, me­lyekben operákat írt át, egyes operaáriákat fántáziá­­jának bámulatos színeivel feldíszített és fölfokozott igényeket is kielégítően gazdaggá tett. Tökéletes és teljes mértékben kiaknázta a zongorának ama képes­ségét, hogy zenekart tud utánozni, szinte a zenekar vetélytársává avatta a zongorát. Alig volt korának jelentős operája, melyet fel ne dolgozott volna, mely­ről ne ábrándozott volna. Ilyenek: Norma, Hugenották, Trobadour, Rigoletto, Aida, Portici néma, Szép Ilonka, Benvenuto Cellini, Lohengrin, Parsifal és a többi és a többi, szinte megszámlálhatatlan hosszú sorban. Át­dolgozta zongorára Beethoven szimfóniáit, Berlioz Ha­­roldját, Hummel szeptettját és kvintettjét, Schubert, Franz és Schumann dalait, Bach orgonafugáit és pre­lúdiumait, Beethoven zongora hangversenyének zene­kari kíséretét két zongorára. Hogy ezek az átíratok mennyire sikerültek, maga Wagner igazolta egy nyi­latkozatában, amikor először hallotta Tannhäuser nyi ­tányának zongora átiratát. Az elragadtatás legmagasz­­talóbb hangján adott kifejezést elismerésének és hó­dolatának. Ezek az átiratok minden obiigát hangszer szólamát úgy adják vissza, hogy a hallgatókban a leg­csodálatosabb illúziót keltik. Ismétlem. Liszt ebben a nemben olyan utólérhetetlenül tökéleteset alkotott, hogy még csak utánzója sem akadt, nem hogy felül­múlója. Történelmi alakok is megelevenednek, színt kapnak kottapapirjain. Csak a magyar nagyságok közül meg­­kapón pompás zenei jellemrajzot írt Széchenyiről, Te­­lekyről, Eötvösről, Deákról, Vörösmartyról, Mosonyiról és Petőfiről. Hogy ezeket a nagyszerű jellemképeket minden művelt magyar kívülről nem tudja, sőt egyál­talában nem ismeri, mert előadásra nem kerültek, er-

Next

/
Thumbnails
Contents