Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Eme.: Színház, film, rádió

találja túlvilági célját, ezt a bibliai ígéretet bizonyos mértékig a profán művészetek síkján is igazolva látjuk, mert az új utak keresése máris járt némi eredménnyel a színpadművészet terén.

Ezeknek megfontolásával elöljáróban is át kell tehát nyújtanunk az elismerés pálmáját az új igazgatóságnak, hogy önként kapcsolódott belé az ország nagy katolikus és nemzeti ünnepségeibe, mert ezzel tanújelét adta annak, hogy hajlandó a megújulást azon a téren keresni, ahol az egyedül található: a lelkiek terén. A Nemzeti Színház vállalkozása valóban monumentális, amennyiben a színpadi művészet utján akarja érzékeltetni a természetfeletti dolgok értelmét. S ha lehet vitázni intencióival, csakis azon az egy ponton lehet, hogy az oltárszentség drámája, amelynek kritériuma az átlényegülés, egyáltalán színpadra vihető akció-e. Valójában csak jelképzelni lehet a színpadon azt a drámát, ami minden valódi miseáldozatot ragyogóbbá tesz a1 hívő szemében, mint azt a legnagyszerűbb színpadi ábrázolás is teheti. De ha ezen a meggondoláson túltesszük magunkat, ha csak azt keressük, hogy mit tudott ez a jelképes előadás áhítatban, megértetésben, a Laikus közönséggel a mise akciójából megértetni, meg kell hajolnunk a színház produkciója előtt.

Beethoven Missa Sollemnisse adja ennek a dramatizált misének zenei anyagát és a cselekmény sokszor csak ennek a' monumentális zenei alkotásnak illusztrálására szolgál. S talán túlméretezett is volt ez a zene, mely szentmisék közben éppen azért nem adható elő, mert messze túllépi egy mise kereteit. És még így egy két és fél órás miseillusztráció aláfestésére is néha túlterjedelmesnek mutatkozott. A zene Beethoven halhatatlan muzsikája és mégis a szentmise vallásos átérzését, a tökéletes lebomlást és áhítatot sokkal jobban érzékeltük, a Graduale Romanum magasztos Gregorián hymnuszainak hallgatása közben, amiket nem egy génié alkotott, hanem a középkori kereszténység kollektív genie-je s amiket1 a szerző szerencsés ihletéssel szintén beleillesztett drámájába. A Gregorián énekek megdöbbentően szépek voltak, és az új középkor hajnalán, ami felé a mai emberiség halad, a középkori egyház zenéje tágabb és mélyebb értelmű, mint Beethoven gigászi muzsikája és megmutatja ennek a zenének a1 sikere azt az utat is, amit az ismét kollektív közösségek vallási élményét szolgálni akaró ünnepi játékoknak követniök kell.

Ujházy liturgius drámájának csak azt az egy gyengeséget tudjuk fel'róni, hogy túlságosan a Beethoveni muzsika ki