Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Kritika - Artinger Imre: Genton István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig

KRITIKA

ARTINGER IMRE:

GENTHON ISTVÁN: AZ ÚJ MAGYAR FESTŐMŰVÉSZET TÖRTÉNETE 1800-TÓL NAPJAINKIG

(Magyar Szemle Társaság k. a. Budapest. 1935.)

Gén t hon István az úgynevezett „harmincasok" közé tartozik. Romantikamentes, a háború utáni évek világnézeti és politikai hullámzása folytán határán annak a józanságnak, amely majdnem azonos a teljes kiábrándultsággal. De nemzedékének ingadozó lelkülete foltyán arra is kész, hogy feltörő reménykedéssel új hit sodrába vesse magát. Értelme azonban mindig szűk korlátok közé szorítja hit utáni sóvárgását és erőit az életben való gyakorlati tisztánlátás és tájékozódás szolgálatába állítja. Érzelmesség ritkán tör rést azon a magatartáson, amelyet higgadt számítás és értelmes mérlegelés alakít természetessé. Utalhatunk Gent'non francia eleire, hogy könnyebben érthetővé váljék a„raison" és a „bon sens" ennyire franciás felülkerekedése lelki alkatában. A „raison" feszélyezetten érzi magát a sejtelmes homályban, irtózik a tisztázatlanságtól s logikusan rendszerez a szellem megnyilvánulásának olyan területein is, ahol a kötetlen áhitat és a kiszámíthatatlan sugallat a józan észnél megbízhatóbb vezető. Genthon épp ezért — ha egyáltalában helyénvaló az ő esetében ilyen megkülönböztetést tennünk — elsősorban műtörténész, nem pedig művészetbölcselő vagy esztéta. Rendszerező elme, a maga szakterületén nemzedékének valószínűleg legtehetségesebb, exakt tudással kitűnően vértezett képviselője. Dolgozóképessége szinte páratlan, munkaprogrammja céltudatosan egyvonalú. Csábító ötletek nem térítik le útjáról s tudásának gazdaságosan kiépített várában nem fér hozzá a lelkendező felfedezések lírai ellágyulása.