Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-11-01 / 9. szám - Ifj. Dudich László: Udvarlás, esküvő és lakodalom az izsai magyaroknál

rád benn; ezt azonban úgy rendezik el az asszonyok, hogy a díszes terítő alól is kikandikáljanak a duzzadt párnák és dunyhák.) — A hátsó szobában a legények és suhancgyerekek vacsoráznak és mulatoznak. A vacsorát az udvar hátsó részén, vagy a kocsiszín alatt felállított katlanokban és kemencékben főzik és sütik az ezen célra hívott gazdaasszonyok, kiknek némelyike igazán mesterien és ízletesen főz. A tálalást a konyhában végzik; kisebb lakodalmaknál a sütést és főzést is ott.

A vendégeknek az asztalokhoz való beültetése előtt az asszonyok a bort, poharakat, süteményt letakarítják az asztalokról s a borral esetleg nagyon elöntözött „lepedőt" (abroszt) az első asztalon tisztával cserélik ki. Az evőeszköz csak kanál s esetleg néhány kés; villát és kést csak az „urak" kapnak; a többiek kezükkel fogják meg a húsféléket.

A vacsora mindig húslevessel kezdődik, mely igen ízletes szokott lenni, mert sok-sok vén tyúkból főzik. (Olyan tyúkokat visznek leginkább ajándékba, amelyek már nem tojnak.) A leves bevitele előtt megveregeti az egyik vőfély nádpálcájával az ajtófélfát, mire csend lesz s ekkor elmondja a verset. Ez nem népi termék; vásári füzetkékből tanulják s minden faluban egyforma; épen azért nem is jegyzem le. Közben kezében tartja a tálat s csak a vers elmondása után teszi le az ifjú pár elé; ha azonban a hely szűk, akkor kézről-kézre adogatva jut el oda. Ezután már szaporán hordják a tálakat s oly sűrűn rakják az asztalra, hogy minden 4—5 személyre jut egy nagy tál leves. Addig senki sem szed, míg minden asztal nincs telerakva tálakkal; akkor az egyik násznagy imára szólítja fel a jelenlevőket, felállva s ezen szavakkal: „Édes atyámfiái, mielőtt hozzáfognánk a vacsorához, adjunk hálát az Istennek, kiki a maga módja szerint!" Erre mindenki feláll s pár percig csendben imádkozik, mely után megkezdődik a leves kiszedése; ezt megelőzi egy