Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

Féktelen jó kedvvel járta be a mezőt, a folyó partját. Mindent fel kellett fedeznie. Úgy megörült minden ócska fűzfának, mintha igazgyöngyöt szedett volna össze homokból.

Apa betegsége komoly volt, de Ágnes hazaérkezése magához térítette, napról napra erősödött. De nem volt ám nyugalom a kúrián. Hamar hireterjedt a környéken, hogy hazajött Ágnes s egymásnak adták a kilincset a környék urai. És mind csodálkoztak, de hogy megváltozott az Ágnes! Meg bizony. A kicsiny, romantikus, ábrándosszemű vidéki úri leány helyett nagyvilági hölgyet találtak, energikus, határozott, kevésszavú, de egyszerű, tisztalelkű nőt, egy új Ágnest, aki az összetört, hitet vesztett férfiak helyében belevetette magát az élet sodrába s új honfoglalásra indult.

Péthy Pista el is sóhajtotta:

— Nem

kellene több, csak száz ebbül a fajtából.

Egy derűs októberi reggelen — még az ágyban pihent Ágnes — gyermekkórus csendült meg az ablaka alatt. Odaszaladt s feltárta az ablakot. Ünnepi ruhába öltözött gyermekek, fiuk és lánykák jöttek el tanítójuk vezetésével, hogy dallal köszöntsék jótevőjüket. Könnyes szemmel állt ott s a sok gyermekfej felett eltekintett a jegenyefaoszlopsoron át a rózsaszínű reggeli világosságban úszó mezőre. Az ágakon madarak csicseregtek. Időnkint szél futott végig s játszadozott még nyári ujjaival a fák kopaszodó koronáin. Azok megszólaltak, csendesen suttogtak ágacskáikkal, majd elhallgattak, mintha az édes, szent anyaföldben rejtőző Felség előtt hódolnának.

Amikor elült az ének, már ott volt világot megjárt hegedűje a kezében s a csicsergő madárénekkel szállt az égbe mint gyönyörű őszi zsolozsma Gounod Ave Maria-ja.

— Bocsánatot

kérek, hogy tizenkét év múlva újból alkalmatlankodom, — ezzel a szóval köszöntött be